Látnivalók

Látnivalók

Nagytemplom

A város szívében, a Kossuth téren látható a legjellegzetesebb magyarországi klasszicista építmény, a Nagytemplom, mely helyén már a 14. században is templom állt. A ma fennálló épületet a Péchy Mihály terveit felhasználó Thaler József kamarai építész tervei alapján építették 1805-től 1823-ig, de az első istentiszteletet már 1819-ben megtartották benne.

Nagytemplom

Csonkatemplom

A Piac tér kapujában, a Nagytemplommal szemközt áll Debrecen legkülönlegesebb épülete, a csonkatornyú Kistemplom, a város legrégebbi temploma.

Csonkatemplom

Déri Múzeum

Legnagyobb értéke a Munkácsy Mihály festette trilógia együttes kiállítása, ezek Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce homo.

Déri Múzeum

Déri tér

A Déri téren még három Medgyesi, s egy Debreczeny Tivadar szobor is található. Medgyesi köztéri szobrai a téren: Debreceni Vénusz, Táncosnő, Móricz Zsigmond ülő alakja. Debreczenytől a Merengő c. női aktszobor díszíti a teret.

Csokonai Színház

A debreceni színjátszás központi műhelye. A drámai, tánc- és operatagozattal működő, három játszóhellyel is rendelkező színház rendkívül gazdag repertoárja minden korosztály számára kínál igényes előadást. Klasszikus operák, népszerű operettek, musicalek, a világirodalom híres színjátékai ugyanúgy megtalálhatók a műsorában, mint a kortárs magyar irodalom dráma.

Csokonai Színház

Belga Étterem

Egy igazi, autentikus századfordulós belga étterem hangulatát idézi. A belga és francia konyha remekeit, steak különlegességeit, lakto-ovo ételeket valamint a belga sörfőző mesterek évszázados hagyományokon alapuló sörkészítési tudományával elkészített csapolt és üveges söröket kóstolhatják meg.

Belga Étterem

Debreceni Állatkert

A debreceni Nagyerdő varázslatos fái közé megálmodott kert már több mint fél évszázada várja látogatóit. A Nagyerdei Kultúrpark 2008-ban ünnepelte alapításának 50. évfordulóját.

Debreceni Állat- és Növénykert

Debreceni Vidámpark

A debreceni Nagyerdő varázslatos fái közé megálmodott kert már több mint fél évszázada várja látogatóit. A Nagyerdei Kultúrpark 2008-ban ünnepelte alapításának 50. évfordulóját.

Debreceni Vidámpark

Hortobágyi Nemzeti Park

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal. Területe 82 000 hektár. 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára.

Hortobágyi Nemzeti Park

Debreceni Élményfürdő

Vízi kalandok egész évben, Debrecen ikonikus kupola épületében!  Kis-és nagy csúszdák, élményelemek, trópusi növények! Mediterrán életérzés és kikapcsolódás a család minden tagjának!

Debreceni Élményfürdő

Debreceni Nemzetközi Repülőtér

A Debrecen nemzetközi repülőtér Kelet-Magyarország legfontosabb és egyben legnagyobb forgalmú repülőtere, Magyarország öt nemzetközi repülőterének egyike. A repülőtér forgalmának szinte egészét az ide érkező és induló charter járatok adják.

Debreceni Repülőtér