Betöltés

Látnivalók Debrecenben

Debrecen nevezetességei, látnivalók

www.debrecen.hu

Nagytemplom

A város szívében, a Kossuth téren látható a legjellegzetesebb magyarországi klasszicista építmény, a Nagytemplom, mely helyén már a 14. században is templom állt. A ma fennálló épületet a Péchy Mihály terveit felhasználó Thaler József kamarai építész tervei alapján építették 1805-től 1823-ig, de az első istentiszteletet már 1819-ben megtartották benne.

www.nagytemplom.hu

Csonkatemplom

A Piac tér kapujában, a Nagytemplommal szemközt áll Debrecen legkülönlegesebb épülete, a csonkatornyú Kistemplom, a város legrégebbi temploma.

csonkatemplom

Déri Múzeum

Legnagyobb értéke a Munkácsy Mihály festette trilógia együttes kiállítása, ezek Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce homo.

dérimúzeum

Déri Tér

 A Déri téren még három Medgyesi, s egy Debreczeny Tivadar szobor is található. Medgyesi köztéri szobrai a téren: Debreceni Vénusz, Táncosnő, Móricz Zsigmond ülő alakja. Debreczenytől a Merengő c. női aktszobor díszíti a teret.Csokonai SzínházA mintegy másfél évszázados múltra visszatekintő

Csokonai Színház

A debreceni színjátszás központi műhelye. A drámai, tánc- és operatagozattal működő, három játszóhellyel is rendelkező színház rendkívül gazdag repertoárja minden korosztály számára kínál igényes előadást. Klasszikus operák, népszerű operettek, musicalek, a világirodalom híres színjátékai ugyanúgy megtalálhatók a műsorában, mint a kortárs magyar irodalom drámá.

www.csokonaiszinhaz.hu

Állatkert és Vidámpark

A debreceni Nagyerdő varázslatos fái közé megálmodott kert már több mint fél évszázada várja látogatóit. A Nagyerdei Kultúrpark 2008-ban ünnepelte alapításának 50. évfordulóját.

debreceni állatkert

Hortobágyi Nemzeti Park

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal. Területe 82 000 hektár. 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára.

http://www.hnp.hu/

Debreceni Élményfürdő


Debrecen Nemzetközi Repülőtér

A Debrecen nemzetközi repülőtér Kelet-Magyarország legfontosabb és egyben legnagyobb forgalmú repülőtere, Magyarország öt nemzetközi repülőterének egyike. A repülőtér forgalmának szinte egészét az ide érkező és induló charter járatok adják. 

debreceni reptér

Régiposta fogadó

Debrecen város egyik legrégibb épületeként maradt fenn a Régi Posta Étterem és Fogadó, melyet az 1690-es években építettek. Több debreceni tűzvészt is átvészelt, de ennek ellenére is mindvégig megőrizte eredeti funkcióját. Az épület egyben a város legtekintélyesebb patríciusháza volt. A telek, a rajta lévő főbírói házzal és a fogadó épületével jól azonosítható a város egy 1771-es térképén is.

Régiposta étterem

A Régi Posta Étterem magyaros stílusú pince étterem, mely különleges atmoszféráját a XXI. században történelmi múltja adja. Ezt a különös hangulatot érezhetik az ide látogató vendégeink, és megbizonyosodhatnak róla, hogy az étterem teljesen felújított épülete megőrizte értékeit a mai kor elvárásainak megfelelően.

A 25 legjobb hazai kisvendéglő között

A legjobb kisvendéglőket a Magyar Turizmus Zrt. hivatalos honlapja gyűjtötte össze: a listát az étteremek online értékelései, általános megítélésük, eredményeik, weboldaluk minősége, hangulatuk, valamint szakmai tapasztalatok, ajánlások alapján készítették. A sorrend nem jelent rangsort.

http://itthon.hu/uti-tippek/-/article/14220/25-legjobb-hazai-kisvendeglo

Partnereink